Forródrót: 
A békéscsabai Reisz és Porjesz Bútorgyárról a teljes írást Szalay Ágnestől eredetiben közöljük több részletben
A siker felé vezető úton
1898-ban a gyártelep megnagyobbítása miatt a meglévő raktárkészleteiket kiárusították, és ezt hatalmas felületű reklámhirdetések segítségével adták tudtára a vevőközönségnek. Az üzlet tehát rövidesen nagy sikereket ért el. Az új és megnagyobbított gyárépület 3 év alatt készült el, 1901 év elejére. Mindössze egyetlen fotót ismerünk róla (egy képeslap egyik részfotója), valamint korabeli híradásokból tudjuk rekonstruálni.
(A Reisz és Porjesz Bútorgyár. Balra fent az 1901-re megnagyobbított gyárépület, alatta a földszinti munkaterület egyik részlete, a háttérben blondel keretekkel. Jobbra fent az egykori bemutatóterem, a tulajdonképpeni üzlet. Mind a Vasút utca – Nagy Tabáni utca (ma: Andrássy út – Jókai utca) sarkán állt. (Közreadja: Balogh István, PhD.)
Az egyemeletes új gyárépület 32 ablakkal rendelkezett, valamint lapos bádogtetővel fedték. Az emeleten tárolták a kész bútorokat, a földszinten helyezkedett el a műhelyrészleg, ahol a tényleges gyártás és kárpitos munkák zajlottak. A négy külső fal égetett téglából készült, a belső emeleti felépítmény és a munkapadok fából lehettek.1 A nagy raktárhelyiség a Vasút utcában volt megtalálható (az egykori nagyobb kert helyére épült), ezeknek közös volt az udvara. Egy udvari épületben volt az irodahelyiség, emellett volt egy kis műhely. A telep saját éjjeli őrt alkalmazott, akinek ebben volt az éjszakai szállása. Ugyancsak rendelkezett a telep saját tűzoltófecskendővel is arra az esetre, ha tűz keletkezne. Az udvarban magas kémény emelkedett. A kezdetektől rendelkeztek telefonvonallal, ez volt a 20 hívószám.
A már említett sarki épület megmaradt, és 1897-ben eladásra hirdették. Minden valószínűség szerint üzlethelyiségek nyíltak benne, ahogyan általában a földszintes, polgári épületekben, melyek az 1850-70-es években épültek, és a Vasút utcán szinte egymást érték. Legalábbis egy 1899-ből való újsághirdetés szerint a Reisz és Porjesz-féle házban, a Vasút utcán borbélyüzlet nyílt (mármint a Vasút utcai oldalban).2 1898-ban az épület egyik oldalán posztókereskedés létesült, a Vasút utcai oldal felőli szomszédságban meg Rasofszky Miksa nyitott csemegeüzletet, aki ráadásul a Gerbeaud kizárólagos Békés megyei képviselőjének számított.
A Reisz és Porjesz cég rendelkezett egy másik fontos csabai telephellyel is. Ez a Vasút utca 697. számú ingatlan volt, „a rajta levő gyárteleppel és egyéb épületekkel”. Hogy ez esetben mit takar a kifejezés, nem világos, talán valamiféle lerakat lehetett, ahol a kész termékeket tárolták addig, amíg nem kerültek elszállításra, és esetleg a nagy mennyiségű nyersanyag raktározásához is ideális lehetett, mert igen közel feküdt a vasútállomáshoz.
Az egykorú térképek alapján ez az 1188. hrsz. utcasarki telek, amelyen egy L-alakú épület állt, „talpával” a Vasút utca vonalát követve, attól távolabb gazdasági épületek. Keresztező utcája a Dohánydepot utca volt. A szóban forgó földterület 1883-ban Karassiay István alispán tulajdonában volt, a kataszteri telekkönyv szerint a szokásos „lakház, udvar, gazdasági épületek” felosztásban.3 Elhelyezkedését tekintve megegyezik az Andrássy út – Kazinczy utca kereszteződésében levő telekkel, amelyen napjainkban üzletház épül, korábban ez adott helyet a Rokka Kötszövő Rt. –nek, majd a Kötöttárugyárnak.
A Reisz és Porjesz Bútorgyár számos fióküzlettel rendelkezett. Az alapvetően békéscsabai cégnek már az 1890-es években elérhetők voltak hirdetései a fővárosi lapokban, s ezek a VI kerület, Nagymező utca 68. címre helyezték az ottani telephelyet.4 Miután ennek címe azóta sem változott (hrsz. 3640), ezért igen könnyű a helyet megtalálni. A terézvárosi cím egy befelé nyíló U-alakú épületet jelöl, amelynek akkori tulajdonosa Frankl A. Herman vaskereskedő volt, aki 1889-ben építette át az ott levő építményt olyanra, amilyennek ma ismerjük, s akkor vaskereskedés és raktárépület működött benne.
1901. február 16-án fióktelepet jegyeztettek be a nagyváradi királyi törvényszéken, mégpedig Nagyvárad városában, amelyet a gyulai törvényszék március 7-én iktatott. Ennek pontos címe nem ismert. 1903. október 27-én a szabadkai törvényszék bejegyezte a bajai telephelyet, amelyet a gyulai törvényszék november 13-án iktatott. A váradi és a bajai telephely a csabai főcéggel együtt 1911. március 4-én került törlésre a gyulai törvényszéken.
A századfordulótól Reisz Miksa és Porjesz Mihály valószínűleg már tagjai voltak az Iparművészeti Társulatnak, mert kiállításainak kitüntetettjeiként jelezte a társulat közlönye (mindkettőjüket műasztalosnak nevezve) őket, és még 1903-ban is tagok voltak, de ott a közlöny cégüket váradinak mondja, és más települést nem ad meg hozzá: 1199. sor: „Reisz és Porjesz, bútorgyáros, Nagyvárad”. 1904-ben az Országos Iparpártoló Szövetség szervezésében a cég oly módon kapcsolódott be, hogy a taggyűjtő felhívást aláírták (a hazai ipar pártolása mellett nyilvánosan kiálltak).
A gyár megnagyobbítása csak egy lépés volt. Nem csak hogy a legnagyobb bútorgyártó vállalattá nőtte ki magát a megyében, de számtalan középület berendezését is részben e cég végezte el, pl. Vihnye fürdő bebútorozására is pályázott (Selmecbánya tőszomszédságában). Ezen kívül saját reklámjuk szerint számos díj és elismerés birtokában voltak. 1889-ben Linzben aranyéremmel tüntették ki őket. 1896-ban a Millenniumi kiállítás kiállítási érmét nyerték el, amikor is 30 munkást foglalkoztatott a cég. A kiállításon a bútoripar kategóriában a Reisz és Porjesz volt a régióból az egyedüli kiállító, és empire stílusú, mahagóniból készült hálószobabútorzatot mutattak be (volt, aki szerint túlságosan nagy kiállítótérben). A baldachinnal ellátott enteriőr „a királynak legnagyobb tetszését nyerte meg”, írták róla a korabeli lapok, amikor Ferenc József császár személyesen látogatta meg a kiállítást. 1897-ben Párizsban és Londonban nagy aranyérmet kaptak. Az 1900. évi párizsi világkiállításon pedig ezüstéremmel ismerték el bútoraikat.
Nehéz idők
Az új, nagyváradi fióktelep cégbejegyzésére rá 2 héttel szörnyű csapás érte Reisz Miksát és Porjesz Mihályt. 1901. február 28-án éjjel félreverték a harangokat Csabán: lángokban állt a bútorgyár. A Fehér Bárány vendéglő főpincére, Harsányi Károly vette észre, hogy az utcán szemközt elterülő épület ablakán tódul ki a füst. Fellármázta a szomszédokat, szaladt a tulajdonosokért, akik onnan nem messze laktak, ők siettek a városházára, a tűzoltóság akkori székhelyére. Nemsokára megjelentek a tűzoltók, az élükön Sailer Gyula tűzoltó főparancsnokkal, illetve érkezett egy század katonaság is, akik a további mentésben, a még nagyobb kár elhárításában segédkeztek. Négy nagy fecskendővel fogtak neki a munkálatoknak (a gyártelepé addigra porig égett), és az udvari, valamint a szomszédos épületeket, lakóházakat igyekeztek menteni, mert a gyár és a raktár addigra menthetetlenné vált. Miután a lapos bádogtető bezuhant az oldalfalak alkotta „csontváz” közepébe, az fojtotta el a lángok jelentős részét.
A tüzet másnap hajnali 5 órára oltották el, de még 10 óráig hűtötték a parazsat, törmeléket. Hogy miért keletkezett be a katasztrófa (a tűzfészek a földszinten lehetett), nem tudjuk. Villanyvilágítás akkor még nem volt a gyárban (telefonvonal igen), ugyanakkor gyúlékony vegyszerek, potenciális szikraforrások (fém a fémnek ütődése, csiszolók, köszörűk), vagy akár egyéb, világításra használt eszközök (gyertya, petróleumlámpa), fa és fűrészpor viszont igen. Ezek közül bármi lehetett, arról nem is beszélve, hogy tél vége volt, még bőven fűtési időszak, nem kizárt, hogy egy szomszédos kéményből útnak indult parázs talált táptalajt magának. A kárt nem csak az jelentette – a raktárkészlet elvesztésén túl -, hogy a Generalinál biztosított építmény 60 ezer koronára volt szerződve, a kár meg legalább 100 ezer korona volt legkevesebb. De fokozta, hogy a kárpitosoknak és szobrászoknak a saját tulajdonú szerszámaik égtek el. A tűzkár ügyintézését a Trieszti Általános Biztosító Társaság Békés megyei főügynöksége, azon belül is Reisz Simon és Hermann végezte.
1901. május 1-én este a Liebe Ernő-féle bútorgyárban is tűz ütött ki a Vasút utcán. Az épület sarokház volt,5 amelynek egyik homlokzata a Köteles utca felé nézett. Itt voltak az asztalos és kárpitos műhelyek, és itt keletkezhetett a tűz. A cikk szerzője azt feltételezte, hogy az épület másik részében – amelyet lakóházként használtak – levő konyhából indulhatott a tűz, amelynek következtében az épület tetőszerkezete oda lett. A tűzoltóság és a katonaság munkája révén a műhelyek és a raktárak belső része viszont nem szenvedett kárt. A problémát fokozta, hogy ezen a házon át vezetett a megyei és városi telefon fővezetéke, és ez a tűz következtében leolvadt. Az ő kárát fedezte a biztosítás.
A Reisz és Porjesz cég hamar ideiglenes műhelyeket állított fel, és még abban az évben megmérette magát a Makói Ipar és Gazdasági Kiállításon. Az 1901. augusztus 4 — szeptember 8. között tartott rendezvényen az 1. csoport képviselte a bútoripart. Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter nyitotta meg a kiállítást, ahol a Reisz és Porjesz bútorgyár is szerepelt, akik egy háló- és egy ebédlőszoba komplett berendezését állították ki, az előbbit olasz, az utóbbit francia reneszánsz stílusban kivitelezve. A miniszter Porjesz Mihályt régről ismerte, s barátságos kézfogójukon néhány szót váltottak: „Örülök, hogy itt látom. Szép dolgokat hozott. No persze, könnyű itt parádézni, mikor Párisban is helyt tudtak állni!”, mondta állítólag Hegedűs, aki azt is kiemelte, hogy a mindent elemésztő tűz dacára is szép sikerrel szerepeltek.
Ezen év októberében bejelentették, hogy a volt Karassiay-féle telken (a mai Andrássy út – Kazinczy utca sarkán) gőzerőre berendezett6 bútorgyárat építtetnek. Azon ment a huzavona, hogy a vármegye mekkora kéményt engedélyezzen építeni, s hogy kell-e még további, a tökéletes égést elősegítő készüléket beszerezni. Végül állítólag az alispán szava volt döntő ebben a kérdésben, és a vitát rövidre zárták. A gyár presztízsét mutatja, hogy az új épülettel egy évben átadott csabai motoros vasút egyik belvárosi megállóját előtte alakították ki.
És a nehézségeknek itt még nem volt vége. A botrányt a „Polytechnikai Szemle” 1901. december 5-i számában robbantotta ki a magát csak „Szt. P.” névvel megjelölő szerző. Azt írta, megtudta, hogy a Reisz és Porjesz csabai bútorgyár új gépgyári berendezéseit a bécsi Julius Hock cégnél rendelte. Írta ezt egy olyan időszakban, amikor a honi iparpártolás reneszánszát élte, és ez akkora felháborodást keltett, hogy a csabai bútorgyárosoknak levélben kellett tiltakozó nyilatkozatot tenniük. Ők ugyanis – magyarázatuk alapján – kifejezetten magyar gyártmányú gőzgépet és kazánt rendeltek, Hock-féle szabadalom szerint kiegészítve.
A szóban forgó gépgyárat felkereste a cikk szerzője, s levélbeni érdeklődésére azt a választ kapta, hogy a Reisz és Porjesz cég náluk semmiféle gőzgépre nem adott megbízást. Annyit tudott a szerző felderíteni, hogy Bécsben készülőben volt olyan gőzkazán ebben az időben, amelyet Békéscsabára szántak, de bizonyítani a kapcsolatot a Reisz és Porjesszel nem tudta. Mindazonáltal epésen megjegyezte: „Erős a gyanúnk, hogy a cég valóban állami támogatásra tart számot, de úgy látszik, nem tudja, hogy az ilyen támogatást igénylő gyárak berendezését hivatalból felülvizsgálják arra nézve, hogy igazán hazai forrásból szerezték-e be berendezésüket…” Ugyanezt a cikket némi rövidítéssel a „Magyarország” c. lap egy héttel később leközölte, azonos szerzőtől.
Öt nappal később további levélváltásokat közölt ugyanez a lap, ott derült ki, mekkora félreértésből táplálkozott egy „botrány”. A Hock és társa bécsi cégnél adták le a csabai bútorgyárosok a rendelést, ez világos. Hock szabadalma és rajza alapján készült a gőzgép, amit a Kogler és Rosner budapesti gépgyára kivitelezett, ilyen módon magyar alapanyagokból, magyar földön. A kazánt hozzá a budapesti Walser cégtől rendelték (ami a Budapesti Szivattyú- és Gépgyár Részvénytársaság lett idő közben), ezt a cég szintén igazolta a lapnak tett nyilatkozatában. De mivel osztrák szabadalom alapján készültek a szerkezetek, az idézett lapok cikkírói7 továbbra is felháborodva vetették papírra, hogy ezek akkor sem magyar gyáripari gépek, és hogy a magyar gyárosok „járjanak elő ők jó példával s maguk is ne kalandozzanak Ausztriában, mikor itthon épp oly jól kiszolgálják őket.” Így talán az is érthető, hogy 1904-ben miért írt alá a Reisz és Porjesz a hazai iparpártolás támogatása érdekében.
(13 A gyár leégése kapcsán megjegyezték később az újságírók, hogy csak a négy fal maradt az épületből, ami arra enged következtetni, hogy a belső térben minden elégett, ami éghető anyagból készült, így valószínűleg az emeleti szint is fából volt.
14 Jó üzletnek tűnt annyi férfitól körülvéve egy ilyen szolgáltatást kínálni.
15 Valószínűleg inkább valami majorsági épület lehetett, nem itt lakott az alispán, még csak hosszabb időt sem tartózkodhatott ilyen helyen.
16 A mai fővárosi házszámozási gyakorlat 1874-et követően alakult ki.
17 Staszny-féle háznak is nevezték, és felidézve, hogy Liebe Ernő feleségének azonos volt a vezetékneve, nem lehetetlen, hogy a felesége révén volt családi házban rendezték be ezt a bútorgyárat.
18 Azaz gőzgépekkel működtetett.
19 Nem tudjuk, kik írták a cikkeket, de a hangvételükből tekintve azonos személy lehet a szerző.)
